Cikkünkben 3 ismert munkaerő-közvetítő cég toborzási vezetőjét kértük meg, hogy értékeljék a mögöttünk álló évet, valamint azt is megkérdeztük, hogy mik a terveik és várakozásaik 2023-ra. Annak ellenére, hogy 3 különböző szolgáltatóval beszélgettünk, egy közös pontban biztosak lehetünk: idén rengeteg kihívással kell szembenéznünk, és a hangsúly a növekedésre, az új csatornák feltárására és a jelenlegi toborzók megtartására helyeződik majd.
Mi volt a legjobb döntés, amit 2022-ben hoztál recruitment vezetőként?
Bodor Fruzsina (Prohuman): “Minden olyan döntés, ami a csapatom bővítésére és fejlesztésére irányult – szerencsére a negatív munkaerőpiaci és gazdasági hírek ellenére is a jó döntést hoztam meg, és a növekedés mellett tettem le a voksomat.”
Farkas Tünde (Pannon-Work): “A legjobb döntés az volt, hogy szélesítettünk a 3. országbeli munkavállalók toborzásában az egyes nációk körét. Azt gondolom, hogy nagyon nagy hátrányt jelentett volna, ha nem minősített kölcsönző cégként veszünk részt a piac életében, de mivel megszereztük ezt a státuszt, azóta több ország jelöltjeit, munkavállalóit is volt lehetőségünk kipróbálni, ami partnereink számára is hasznos döntésnek bizonyult.”
Csonka Veronika (WHC): “Belevágtunk a harmadik országbeli munkavállalók toborzásába, hogy ezzel kiaknázzuk a benne rejlő lehetőségeket. Úgy vélem, a piac aktuális munkaerőhiányos állapotában elengedhetetlen volt, hogy nyissunk az új lehetőségek felé. Ügyfeleink, partnereink létszámigényei, valamint a hazai cégek stabil működése ugyanis kizárólag külföldi munkavállalók foglalkoztatásával biztosítható.”
Hogy látod, 2023-ban mi lesz a top 3 prioritásod?
Bodor Fruzsina: “1. Professzionális, előremutató tanácsadás HR témakörben az ügyfeleink részére, hiszen az aktív toborzás mellett ez a legnagyobb segítség, amit nyújtani tudunk ebben a kiszámíthatatlan időszakban. 2. Megtartásmenedzsment, hiszen abban hiszek, hogy minden siker alapja egy összetartó, lelkes és felkészült csapat, akikkel közösen lehet a célokat elérni. 3. Bővülés és fejlődés, hiszen a sok negatív hír ellenére is azt érzékelem, hogy a partnereink létszámigényei stagnálnak vagy növekednek, az igényeket kiszolgálni pedig csak egy profi, szakmailag magasan képzett csapattal tudjuk továbbra is.”
Farkas Tünde: “Véleményem szerint 2023 nem lesz a legegyszerűbb év toborzás szempontjából, legyen szó akár szellemi, akár fizikai munkavállalókról. A Top 3 prioritásom a következő: 1. Új toborzási csatornák keresése, kipróbálása; 2. Harmadik országbeli toborzásban csak azon nációkból való toborzás, akikkel a legjobb tapasztalat volt/van; 3. Jelöltélmény fokozása, hiszen az elégedett jelöltből lesz az elégedett munkavállaló.”
Csonka Veronika: “Az idei év kihívásai közé tartozik a folyamatok fejlesztése, új lehetőségek feltárása és a munkavállalók megtartása. Ez utóbbi a jelenlegi, kihívásokkal teli gazdasági környezetben különösen fontos. A WHC-nál jelentős hangsúlyt helyezünk a munkavállalói elégedettségre, a cég sikere ugyanis nagymértékben múlik elkötelezett és hozzáértő munkavállalóinkon.”
Ha csak egy tanácsot adhatnál 2023-ra egy vállalati oldali toborzási szakembernek, mi lenne az?
Bodor Fruzsina: “Őrizzük meg a pozitív hozzáállásunkat a legkiszámíthatatlanabb időkben és környezetben is, kellő humorral minden probléma sokkal inkább megoldhatónak tűnik. Az ünnepi időszakot, bízom benne, hogy mindenki feltöltődéssel tudta tölteni, hiszen a maximális energiaszintre szükségünk lesz az újévben is: egy energikus HR csapat hitelesen, megbízhatóan tudja támogatni, valamint tettekre és döntésekre sarkallni a szakmai vezetőket.”
Farkas Tünde: “Bátran merjenek új módszereket kipróbálni, akár pl. a harmadik országbeli munkavállalók foglalkoztatását, mert az új módszerek lehetnek a fejlődés zálogai.”
Csonka Veronika: “Megfelelő szakértői szolgáltatót választva megkönnyíthetők a komplex adminisztrációs folyamatok, valamint elkerülhetők a jogi buktatók. Egy, a piacon évtizedek óta jelen lévő HR-szolgáltató cég működésének teljes körű tapasztalatát tudja a vállalatok szolgálatába állítani – legyen szó bármilyen toborzási, vagy HR-szakmai kérdésről.”
Személyesen hogyan készülsz a 2023-as évre?
Bodor Fruzsina: “Izgatottan, tervekkel felvértezve, és nagyon kíváncsian várom, hogy az új év kihívásai milyen fejlődési lehetőségeket hoznak magukkal.”
Farkas Tünde: “Nagy elvárásaim vannak a 2023-as évvel szemben. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg kihívással fogunk szembenézni, de úgy gondolom, hogy a kihívások megoldása csak erősít, és a Pannon-Work birtokában lévő tapasztalat, tudás, a kollégák szakértelme által 2023-ban is sikeres évünk lesz.”
Csonka Veronika: “A 2023-as évre kellő rugalmassággal, nyitottsággal és eltökéltséggel készülök. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján erre szükség is van ebben a folyton változó, kiszámíthatatlan és váratlan kihívásokat tartogató időszakban – mind a vállalati szférában, mind pedig a magánéletben.”
Köszönjük a válaszokat Bodor Fruzsinának, Csonka Veronikának és Farkas Tündének!