recruiTECH - "Az Ember az értékünk, a HR a szenvedélyünk" - Interjú Márkus Zoltánnal (Fürge Diák Iskolaszövetkezet)
× Programok Jegyek Előadók Blog Szponzorok Kapcsolat BLUE

blog bejegyzés

"Az Ember az értékünk, a HR a szenvedélyünk" - Interjú Márkus Zoltánnal (Fürge Diák Iskolaszövetkezet)

2023-02-02

Vedd meg jegyed most!

Hogyan jött az ötlet, mikor indultatok?

1994-ben indult a cég, vagyis közel 30 éve – akkor a diákmunka szolgáltatás még alakult hazánkban, kereste az útját, a szabályait, a piacát. Lelkes egyetemistaként kapcsolódtunk be a Fürge építésébe, ami egy pár helyi iroda indítása után gyorsan országos elképzeléssé alakult, mára pedig piacvezetőként vagyunk jelen. A diákmunka szolgáltatást időközben kiegészítettük kölcsönzéssel és további szolgáltatásokkal.

Ki volt az első ügyfél?

Az első meghatározó a Matáv volt, a Magyar Telekom jogelődje. A nyomtatott telefonkönyvek kiosztásával indult minden, feladatunk volt, hogy a megadott településekre eljuttassuk minden háztartásba. A nyomtatott telefonkönyvek gyártása mára már megszűnt, egy korszak véget ért, ilyen diákmunkánk már nincsen, de egy fiatalnak így is széles területen van lehetősége kipróbálnia magát.

Milyen értékek határozzák meg a mindennapi működéseteket?

Cégünk sikerességének kulcsa, hogy a munkatársaink megtalálják munkájuk során a saját sikerüket és érdekeik érvényesülését. Ezért határoztuk meg vállalatunk jelenlegi öt értékét a munkavállalókkal együttműködve, így minden munkatárs magáénak érzi, önként követi ezeket. Jelenlegi és jövőbeli kollégáinkban az értékek meglétét figyeljük és folyamatosan fejlesztjük. Értékeink a szakmaiság, a partnerség, a hitelesség, a felelősségvállalás és az empátia. Az értékeinken túl céges szlogenünk határozza meg a működésünket, amely a HR és az emberközpontúság köré épül: Az Ember az értékünk, a HR a szenvedélyünk. Véleményem szerint mindenki feladatlistájának elejére érdemes odaírni: idő a munkavállalóinkra, az emberre. Biztosan megtérül.

Milyen célokért dolgozik a csapatotok a mindennapokban?

Küldetésünk, hogy a gyorsan változó környezetben is olyan magas szakmai és etikai szinten kivitelezett megoldásokat hozzunk létre, amelyek biztosítják a partnereink érdekeinek érvényesülését. Víziónk, hogy 2025-re kibővült szolgáltatási portfólióval mind a hazai, mind a nemzetközi piacon jelen lévő, a hazai munkaerőpiac első tíz HR szolgáltatója között számontartott cégcsoportként támogassuk partnereinket céljaik elérésében.

Ha egy sztorit kellene kiemelni, amire a legbüszkébbek vagytok, mi lenne az?

Vevőink hosszú távon elköteleződnek mellettünk, nagyon alacsony a partner vesztésünk. Elmondható, hogy vannak olyan partnereink, akik 29 éve dolgoznak velünk. Közel 500 vevőnket megkérdezve elmondhatjuk, hogy 94%-ban ajánlják szolgáltatásunkat.

Az elmúlt évek alatt összegyűlt tapasztalatotok alapján mit mondanál, mi a legnagyobb értékteremtő képességetek?

Ez a kollégáimhoz kapcsolódik: megoldáskeresők, alapvetés számukra a folyamatosan jóra való törekvés, a fejlődésre való igény és a legváltozékonyabb környezetben is képesek a megújulásra. Ma elkötelezetten dolgozunk azon, hogy maximálisan az ember kerüljön a szolgáltatásunk középpontjába, hiszen a kapcsolatok két oldalán emberek vannak, akik érdekeltek abban, hogy sikeresek legyenek.

Mit tanácsolnál annak, aki ilyen szolgáltatást keres?

Mindannyian tudjuk, hogy egy jelölthiányos-piacon vagyunk, éppen ezért a cégeknek nem szabad a diákmunka és a gyakornoki programok lehetőségének kiaknázását kihagyniuk. Ha ebben gondolkozik, vágjon bele minél hamarabb. Ha felelős, szakmailag felkészült, trendeket ismerő partnert keresnek, nálunk jó helyen jár.

Mi az, amiben a legtöbbet fejlődtetek az elmúlt 1 év során?

Az elmúlt bő egy évben a vállaltunk folyamatosan szem előtt tartja, hogy az ismereteken túl a magatartásformáinkban is jelen legyen az 5 céges értékünk. Ennek megvalósításához létrehoztunk egy Érték kampányt, mely során minden hónapban egy adott értékünkkel foglalkozunk. Ennek köszönhetően a kollégáink közötti együttműködések gördülékenyebbé váltak. Jobban megismerhetik egymást a dolgozók, azok is szorosabb kapcsolatot tudnak kialakítani, akik nincsenek napi munkaviszonyban, nőtt a bizalom és a szakmai kérdésekben történő egymásra épülés.

Köszönjük a válaszokat Márkus Zoltánnak, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet Ügyvezetőjének!