A 2025-ös évre mit látsz legnagyobb kihívásnak?
Az AI hogyan alakítja át a tartalom gyártást és a marketing finomabb működését. A SEO teljesen átalakul és az AI Agentek megjelenésével egy csomó operátori szerepkör eltűnik. Pontosabban lecsökken a mennyiség, ahány ilyen emberre szükség lesz. 26-28-as években megjelenik majd egy jelentős probléma, hogy nehezebb belépni a pályakezdőknek és érvényesülni, mert a jellemző gyakornoki munkaköröket AI fogja végezni. Lesz bőven tennivaló az évre. Az Astro elsődleges feladata az évben, hogy ezt a teljes AI transzformációt meglépje.
Mi lenne az a tanulság, amit 2024-ből megosztanál a szakmai tevékenységed alapján?
A tehetség a legfontosabb. Az átalakuló digitális térben mégnagyobb hangsúlyt kell fektessünk a rekrutációs, képzési és megtartási folyamatokra. Az elsődleges rekrutációs platformunk, a LinkedIn több olyan korlátot is felépített, amitől sokkal nehezebb eljutni a munka keresőkhöz. Sokkal korábban el kell kezdeni egy cégnek employer brandinget építeni már, mint 10 évvel ezelőtt. Ez is a marketing egy formája és figyelmet kell fordítson rá már egy KKV vezető is. Vagy egyszerűen a legjobb jelöltek nem jutnak el hozzájuk. Mi a véleményed az AI-ról? Avid AI rajongó vagyok. Számos órát teszek bele, hogy mélyen ismerjem a rendszert és az idei évben több lépést teszünk az ügynökségnél, hogy teljes mértékben beleolvasszuk a folyamatainkba az AI tevékenységet. A '25-ös évben a videós és szöveges tartalomgyártás mellett célunk az is, hogy létrehozzunk olyan képzéseket amivel más cégek is felkészülhetnek a teljes AI transzformációra. A hype még nagyobb mint ahol a megoldások teljesítőképessége valójában tart, de az ígéret valós. Tényleg minden megváltozik az AI által.
Csináltatok-e az elmúlt 1 évben automatizációs projektet? Milyen eredményekről tudtok beszámolni?
Kifejezetten automatizációs projektet nem. Viszont számos AI eszközt használunk már most is dolgozunk azon, hogy AI agenteket építsünk fel a cégben.
Mi volt az eddigi legnagyobb szakmai kihívás számodra?
Átalakulni specialistából menedzserré majd vezetővé. Ezek az átalakulások mindig hozzáállás, feladat kezelés, kommunikáció és általános szemléletváltással jártak. Megtanulni valóban delegálni, kellő hangsúlyt tenni a salesre vagy a belső folyamatok adminisztráltságára. Nulláról elindítani egy céget és egyre nagyobb léptéket elérni.
Vezetőként hogy látod, mik a legfontosabb feladataid a mindennapi munkád során?
Fenntartani a rendszert és a folyamatokat amiket létrehoztunk a cégben. Felügyelni a gazdasági célok teljesülését és a legfontosabb közös cél haladását. Jelenleg ez az AI transzformáció.
Köszönjük a válaszokat Czakó Elődnek, a Marketing Astro Kft. CEO-jának!