Mitől annyira nehéz a fogyatékosságról egyáltalán beszélni?
Egyrészt a fogyatékos emberek, a fogyatékosság látványa, tapasztalata rögtön szembesít saját sérülékenységünkkel, gyengéinkkel, illetve a veszteségekkel és fogyatékossá válással kapcsolatos félelmeinkkel. Másrészt azért nehéz róla beszélni, mert az emberek nagy része nincsen birtokában a megfelelő szókincsnek. Mivel nem használják gyakran ezeket a szavakat, illetve nem beszélnek róla, mi a helyes és mi lehet sértő, ezért sokan bizonytalanok, félnek, hogy bántóan fogalmaznak, így könnyebb inkább kerülni ezeket a helyzeteket. A műhely során ezért fokozott figyelmet adunk ennek a témának.
Hogyan lehet ezt a témát megközelíteni?
Tapasztalataim szerint nagy segítség a fogyatékosságról, mint kontinuumról gondolkodni. Ez egy olyan elméleti modell, mely nem fogyatékosokra és épekre osztja az embereket, hanem elismeri a képességek sokszínűségét, kontinuitását, változékonyságát és a környezet, társadalom kiemelt szerepét. Ez a gondolkodási keret megtámogatja a bírálatmentes, befogadó, empatikus attitűd formálódását. Segít továbbá a személyes élmény, akár valamilyen tapasztalat formájában, akár a fogyatékos emberekkel való minőségi kapcsolódás.
Mi a legnagyobb kihívása ezeknek az embereknek?
A lehetőségek szűkössége, ami sokszor nem képességeik függvénye, hanem a környezet akadálymentességétől, vagy épp ellenkezőleg, az akadálymentesség hiányától függ. Az akadálymentesség itt kiterjedtebb értelemben értendő, nem csupán a fizikai akadálymentességet, a kerekesszékkel való megközelíthetőséget jelenti. Akadálymentességre a lelkekben is szükség van (Artman Egyesület mottója). Nagy kihívás az, ha a társadalom, a lokális közösség nem nyitott és befogadó.
A tapasztalata szerint vállalati környezetben mik a leggyakrabban felmerülő kérdések és témák?
A kommunikáció itt is alap. A segítségkérés és adás úgy, hogy nem sajnálaton és kiszolgáltatottságon, hanem az egyenlő esélyek biztosításán alapszik. Fogyatékossággal élő emberekkel együtt dolgozni sokszor több türelmet kíván és lassabb munkatempót jelent, amit az ép munkatárs megélhet úgy, hogy fogyatékossággal élő társa hátráltatja őt munkájában. Ezért fontos egy olyan empatikus, befogadó, pozitív attitűdöt kialakítani, amely az inklúzió hozadékaira helyezi a hangsúlyt, tehát arra, hogy az ép munkatárs mit kap, mivel gazdagodhat egy ilyen kapcsolódás során.
Köszönjük a válaszokat Gyulavári Áginak!
