Hogyan jött az ötlet, mikor indultatok? Honnan hova jutottatok el, hogy indult a Bluebird-sztori?
A Bluebird 2001-ben alapult, eredetileg egyszemélyes cégként. Az évek során folyamatosan fejlődtünk, egyre több olyan területet találtunk, amelyben úgy éreztük, hogy nagy a potenciál és amelyben fontos szerepet tölthetünk be a hazai és a nemzetközi piacon. Folyamatosan, organikusan fejlődtünk, az újabb szolgáltatás-területeket sokszor ügyféligények alapján adtuk hozzá a portfóliónkhoz. Így volt ez az IT toborzás, fejvadászat területtel is, amellyel 2008 óta foglalkozunk. Az elmúlt évtizedben több mint kétszáz cégnek segítettünk IT szakembert találni. Közben rengeteg tapasztalatot szereztünk, ennek köszönhetjük a piacon elfoglalt kiemelkedő helyünket.
Milyen értékek határozzák meg a mindennapi működéseteket?
Mindennap azon dolgozunk, hogy ügyfeleink olyan szakemberekhez jussanak, akik pontosan illenek a csapatukba. A Bluebird IT recruiterei nagyon erős közösséget alkotnak, szívükön viselnek minden egyes elhelyezést. Ehhez az IT munkakörök, technológiák nagyon alapos ismeretére van szükség, ennek hiányában lehetetlen pontosan felmérni, hogy melyik jelentkező felel meg legjobban az adott pozícióra. Napjainkban még a korábbinál is meghatározóbb szerepet kap az informatika, rengeteg cég sikere függ a fejlesztői csapat minőségétől, szaktudásától. Mindez folyamatos tanulást, tudásbővítést követel meg IT recruitereinktől, és ez az, ami segített a Bluebirdöt az egyik piacvezetővé tenni IT toborzás terén.
Milyen célokért dolgozik a csapatotok a mindennapokban?
Legfőbb célunk, hogy IT és recruitment szaktudásunkkal támogassuk partnereinket, hogy működésüket, tevékenységüket és igényeiket alaposan megismerve találjuk meg új munkatársaikat. Az általunk elhelyezett szakemberek többsége szoftverfejlesztő, de az IT munkakörök teljes spektrumában dolgozunk, így foglalkozunk projektvezető keresésekkel, business analyst-, tesztelő-, és üzemeltető pozíciókkal is. Óriási hangsúlyt fektetünk az IT jelöltjeinkkel kialakított kapcsolatokra is, a szakmai támogatásukra, karrierútjuk nyomon követésére.
Ha egy sztorit kellene kiemelni, amire a legbüszkébbek vagytok, mi lenne az?
Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy több nagy nemzetközi hátterű céggel van folyamatos partneri együttműködésünk. Ezek a cégek a legváltozatosabb szektorokból kerülnek ki, és egyre többüknél jellemző a 10 vagy 10 fölötti létszámú éves elhelyezésszámunk. Az egyik partnerünknél 2022-ben 24 jelöltünk állt munkába, ami az IT szektort tekintve egy viszonylag magas szám. Azt gondoljuk azonban, hogy képesek vagyunk ennél lényegesen nagyobb, 30-50 fős IT csapat összeállítására is. Tanácsadóink folyamatosan együttműködnek ügyfeleinkkel, fix toborzási támogatást biztosítanak. A közelmúltban úgy zártunk sikeresen egy nyitott pozíciót, hogy jelöltünk az első megszólítást követő 24 órán belül már ajánlatot is kapott és 1 hét alatt munkába is állt.
Az elmúlt évek alatt összegyűlt tapasztalatotok alapján, mit mondanál, mi a legnagyobb értékteremtő képességetek?
A szaktudásunk és a megbízhatóságunk. Munkatársainknak folyamatosan biztosítunk külső és belső szakmai IT képzéseket, melyek során részletesen megismerhetik a különböző informatikai pozíciókat, új technológiákat. Ezáltal könnyen megértik partnereink igényeit, így gyorsan tudunk reagálni azokra. Jelöltjeinknek és ügyfeleinknek rendszeresen adunk visszajelzést a közös folyamatainkról, és tanácsadó szerepünket maximálisan ellátva támogatjuk őket minden felmerülő kérdés vagy új igény esetén. Ügyfeleink számára különösen hasznosak az IT bérsávokkal kapcsolatos információink. Évente elkészítjük Bluebird IT Salary Guide című kiadványukat és megosztjuk a magyar HR és IT közösséggel.
Elengedhetetlen szempont az is, hogy mi, csapatként hogyan működünk. Munkatársaink remek közösséget alkotnak, olyan kollektívát és támogató közeget biztosítunk egymásnak, ahol mindenki szívesen végzi el a feladatait, hisz célunk és motivációnk közös.
Ha egy dolgot kellene kiemelned, ami megkülönböztet Titeket másoktól, mi lenne az?
Kizárólag IT pozíciókkal foglalkozunk és rendelkezünk az ehhez szükséges mély IT szakértelemmel. Sokszor előfordul, hogy egy adott cég belsős munkatárs segítségével próbálja meg megtalálni a megfelelő IT szakembert. Ez bizonyos esetekben működhet, de a legtöbb helyen nincs meg ehhez a kellően részletes informatikai, technológiai háttértudás. A Bluebirdnél az IT recruitereink tudása mindig lefedi a legújabb technológiákat, eszközöket is. Ahhoz, hogy felmérjük, kire van szükség és milyen feladatkörben tud majd kiemelkedően teljesíteni a jelölt, nagyon nagy informatikai tudásbázisból kell meríteni. Mi pontosan erre specializálódtunk.
Mire van leginkább szüksége ügyfeleiteknek, milyen kérésekkel találkoztok?
A legfontosabb, hogy tényleg azt a jelöltet találjuk meg, akivel az adott cég a lehető legsikeresebben tud majd együtt dolgozni. Rengeteg időt, pénzt és erőforrást spórolhat meg egy cég azzal, hogy rögtön a megfelelő embert veszi fel. Ha egy új kollégáról kiderül néhány hét, esetleg hónap után, hogy mégsem alkalmas az adott pozícióra, hosszú hetek, akár hónapok munkája válik feleslegessé. Mi ezt a terhet vesszük le ügyfeleink válláról, és a legmegfelelőbb szakemberek felkutatásával megalapozzuk az IT csapatok sikerét. Mindezek mellett persze nagyon fontos igény megbízóink részéről a gyorsaság, a folyamat gördülékenysége is. Kiemelkedő szakembereinknek, kiforrott kapcsolatainknak köszönhetően képesek vagyunk a folyamatot a lehető leggyorsabban végigvinni. A nyitott pozíciók betöltése mellett kapcsolattartóinkkal rendszeresen egyeztetünk a toborzás menetéről. Az alapos piaci ismereteinkkel és tapasztalatainkkal folyamataik kialakításában, optimalizálásában is támogatni tudjuk partnereinket.
Mi az, amiben a legtöbbet fejlődtetek a közelmúltban?
Nagy örömünkre szolgál, hogy az elmúlt két évben csapatunk létszáma jelentősen megnőtt. A Bluebird alapítása óta folyamatosan új szolgáltatásokkal bővül és fejlődik, de az elmúlt egy év különösen sok izgalmas változást hozott. Két évtizedes tapasztalatunknak és sikereinknek köszönhetően dinamikusan fejlődünk. Mindez lehetővé teszi, hogy a Bluebird még jobban megszilárdítsa a hazai IT toborzási piacon betöltött szerepét, és folytassa terjeszkedését nemzetközi színtéren is.