Miért aktuális ma ennyire a digitális eszközök és az AI szerepe a felnőttképzésben?
Az elmúlt években elképesztő tempóban jelentek meg új technológiák, és sokan azt várták, hogy ezek gyökeresen átalakítják a tanulást. A kezdeti eufória után azonban látható egyfajta kijózanodás is. Például a Udemy esetében is megfigyelhető volt egy megtorpanás a növekedésben, ami arra utal, hogy önmagában a digitális platform nem garancia a sikerre. Nem a rendszerekkel van a baj, hanem azzal, hogy sokszor nem a megfelelő ponton és nem a megfelelő módon használjuk őket.
Mit értesz azon, hogy „nem a megfelelő ponton”?
Egy új eszköztől – legyen az mobiltelefon vagy AI – hajlamosak vagyunk azt várni, hogy mindent megold helyettünk. Az AI valóban rendkívül erős támogatás tud lenni, ha tudatosan és jól konfiguráltan használjuk. De ha teljes egészében rátámaszkodunk, akkor könnyen félrevezethet. Ugyanez igaz az ügyfélszolgálati botokra: egy pontig hasznosak, de ha nincs lehetőség emberi kapcsolatra, a felhasználó egyszerűen kilép a rendszerből. A tanulásban is hasonló a helyzet – az emberi és a digitális támogatás arányát kell jól eltalálni.
Hogyan illeszkedik mindez a felnőttek tanulási motivációjához?
Érdekes ellentmondás, hogy miközben az emberek rengeteget tanulnak önszántukból – hobbikban, érdeklődési területeken –, a szervezeti képzések után gyakran alig alkalmaznak valamit a gyakorlatban. A különbség a belső motivációban rejlik. A kulcskérdés az, hogyan tudjuk a munkatársak belső drive-ját összekapcsolni a vállalati értékteremtéssel. Ebben a digitalizáció eszköz lehet, de nem önmagában megoldás.
Hol van a legnagyobb hozzáadott értéke a digitális eszközöknek egy tanulási folyamatban?
A tanulás első szakaszában – amikor valakinek fel kell ismernie, hogy változtatnia kell – az emberi tényező kulcsfontosságú. A félelmek, bizonytalanságok, önbizalomhiány nem jelennek meg őszintén egy AI-felületen. Itt egy hiteles vezető vagy tréner támogatása nélkülözhetetlen. A későbbi szakaszokban viszont – amikor információfeldolgozásról, technikák gyakorlásáról, személyre szabásról van szó – a digitális eszközök, sőt AI-alapú coach-asszisztensek rendkívül hatékonyak lehetnek. Például szerepgyakorlatok előkészítésében vagy konkrét interakciók visszajelzésében az AI tűpontos, strukturált mintákat kínál.
Mi a legkritikusabb pont a szervezeti tanulásban?
Tapasztalatunk szerint az alkalmazási szakasz. A képzés után, amikor a frissen tanult eszközöket a mindennapi munkába kellene beépíteni, gyakran elfogy a lendület, és más prioritások veszik át a helyét. Itt hatalmas szerepe lehet az AI-nak: ha a tananyagra épülő digitális asszisztens képes valós helyzetekre visszajelzést adni, az fenntartja a tudatosságot és a motivációt. A digitális rendszerek egyik nagy előnye az azonnali, gyakori pozitív visszajelzés. Ugyanúgy, ahogy a játékokban a sikerélmény fenntartja az aktivitást, a tanulásban is jelentősen növeli az alkalmazási hajlandóságot.
Hogyan foglalnád össze az optimális modellt?
A jövő nem a „digitális vagy emberi” kérdésben dől el, hanem az augmentációban – azaz a jól felkészült szakember és a tudatosan konfigurált AI együttműködésében. A kulcs az, hogy a learning journey egyes szakaszaiban tudatosan súlyozzuk:
- hol van szükség emberi jelenlétre és bizalomépítésre,
- és hol tudja a digitális eszköz gyorsítani, személyre szabni és fenntartani a fejlődést.
Ha ezt sikerül egy valódi „user story”-ra, azaz a munkatársak valós munkahelyi helyzeteire építeni, akkor a digitális eszközök nem öncélú technológiák lesznek, hanem a felnőtt tanulás hatékonyságának valódi katalizátorai.
Köszönjük a válaszokat Stremeny Gábornak , a DEVELOR Tanácsadó Zrt. Senior tanácsadó és igazgatójának!
