Melyek a top trendek, amelyek meg fogják határozni a szakmánkat rövid- és középtávon?
Rövid és középtávon továbbra is a szakemberhiány fogja befolyásolni a toborzási szakmát, az elkövetkezendő időszakban is a jelöltek megszólítása, és a „rejtőzködő” talentek felkutatása lesz a legnagyobb feladat. Mindenképpen szükségessé válik egyfajta nézőpont váltás a toborzásban, olyan potenciális jelöltek megszólítása, akik korábban nem voltak a keresések fókuszában (kismamák, idősebb munkavállalók) továbbá a kiválasztás új alapokra helyezése (készségekre koncentrálni a végzettségek helyett). Hozzá kell szoknunk, hogy a jövőben rugalmas kondíciókban és globális munkaerőpiacban kell gondolkodunk. A kihívásnak része az is, hogy a változtatások szükségességét a partnereinkkel/hiring managerekkel láttatni tudjuk.
Mibe szükséges invesztálni a toborzási vezetőknek, hogy sikeres toborzási szervezetet működtessenek?
Elkötelezett, lelkes, motivált és kreatív toborzó csapatba és az ő megtartásukba. Abszolút fontosnak tartom a digitalizációt, automatizációt, a technológiai fejlődést a recruitment területén is, mégis úgy gondolom, hogy a területünkön továbbra is az emberi erőforrás a legnagyobb érték.
Milyen buktatók állnak előttünk, amire érdemes figyelni a toborzási szakembereknek?
Véleményem szerint az egyik legnagyobb veszély a kiégés. A jelenlegi piacon egyre többet kell dolgozni a sikeres elhelyezésekért, számtalan (kedves és kevésbé kedves) visszautasításra jut egy-egy érdeklődő visszajelzés, óriási a verseny a jelöltekért, nehéz megélni, hogy a Recruiter minden tudásán kívül a szívét-lelkét is beleadja egy-egy keresésbe és sokszor sajnos mégsem vezet eredményre. Előfordul, hogy az utolsó pillanatban a jelölt mégis egy másik ajánlatot választ, esetleg egy counter offer a jelenlegi helyén tartja, a partnerek/menedzserek oldaláról pedig óriási a nyomás. Azt gondolom, hogy vezetőként egyre fontosabb feladat odafigyelni arra, hogy a munkavállalóknak legyen lehetősége ventillálni, legyen idejük a magánéletben feltöltődni, találjunk számukra olyan feladatokat, melyben megélhetik a sikert, motiváló, de elérhető célokat tűzzünk ki és elismerjük a teljesítményüket, a nehézségek ellenére jó munkahelyi légkört tartsunk fent.
Tényleg számítanak a skill-ek, a kultúra, vagy még mindig csak requisition alapon működik a szakmánk?
A gazdasági változások következtében és a szakemberhiány folyamatos növekedésével a skill-based hiring, az upskilling és a reskilling fogalmai új megközelítést hozhatnak a toborzásban. Bár nálunk még mindig általános, hogy az partnerek ragaszkodnak egy bizonyos területen szerzett diplomához vagy specifikus tapasztalatokhoz, de egy olyan időszakban, amikor a munkaerő az egyik legfontosabb hiánycikk az üzleti életben, a készségközpontú megközelítésre való mihamarabbi áttérés mindenképpen versenyelőnyt jelenthet a piacon.
Természetesen egy ilyen változás nem könnyű, hiszen a sok évtizedes szokások elhagyása teljes nézőpontváltást igényel. Ugyanakkor számos előnye van, hiszen egy jóval szélesebb talent pool válik elérhetővé, ezzel rövidül a kiválasztás ideje, továbbá a vállalaton belüli diverzitást is növeli.
Azt gondolom, hogy nekünk, a toborzás területén dolgozó szakembereknek fontos feladatunk, hogy segítsünk az partnereknek/szakmai vezetőknek megérteni ennek fontosságát és felmérni azokat a területeket, ahol ez valóban működő megoldás lehet.
Köszönjük a válaszokat Magyari Flórának, a Pannon-Work Recruitment Team Leaderének!