RecruiTech - BLUE interjú - Ficza János
× Programok Jegyek Előadók Blog Szponzorok Kapcsolat

blog bejegyzés

BLUE interjú - Ficza János

2019-10-18

Melyek a legnagyobb kihívások ma a kékgalléros toborzásban?

Elsősorban a munkaerőhiány. Viszont ma már nem csak a munkavállalók megszerzése jelent kihívásokat, hanem a megtartásuk is. Egy kékgallérosok körében készült felmérésünk alapján a segédmunkások fele a következő 6 hónapban munkahelyet szeretne váltani, a szakmunkásoknál pedig 42% tervezi fél éven belül a váltást. Megdöbbentő adat ez egy munkáltató számára. Ugyanebből a felmérésből viszont az is kiderült, hogy a két legfontosabb megtartó erő a jó munkahelyi közösség és a fizetés nagysága. Az előbbi sok odafigyeléssel, tudatos tervezéssel és nyitott hozzáállással megoldható, az utóbbi viszont évek óta egy ördögi kör a munkaadók számára. Mennyit kínáljunk és hogyan? Érdekes aspektus ebben a kérdésben például, hogy a kékgalléros munkavállalók nagyobb valószínűséggel jelentkeznek egy olyan állásra, amelyik a várható bért is tartalmazza. A Workania oldalán ugyanis egyelőre csak a meghirdetett pozíciók 16%-ban szerepel ez az információ, viszont ezekre a hirdetésekre átlagosan kétszer-háromszor többen jelentkeznek, mint azokra, ahol nem szerepel a felkínált bér. Villanyszerelő pozícióban például konkrétan hatszor több a pályázó, ha a fizetés is fel van tüntetve. Éppen ezért mi is arra ösztönözzük a munkaadókat, hogy ha lehet, merjék felvállalni ezt az adatot, hiszen így nagyobb eséllyel találnak új alkalmazottat, mint az a cég, amelyik többet adna, de ezt csak az állásinterjún árulja el.

Tényleg elfogyott a fizikai munkaerő itthon, és már csak a külföldi munkavállalókkal lehet érdemi létszámot bővíteni?

Évek óta probléma a szakember hiány, és nem javul a helyzet. Ráadásul nincs utánpótlás, ez pedig egy hosszútávú megoldatlan probléma. Ma már ott tartunk, hogy a segédmunkás, munkás pozíciókra is egyre nehezebb munkaerőt találni, és ha mégis sikerül, nagyobb a bérigény is. Nem véletlen, hogy az utóbbi években drasztikusan megugrott az ukrán és az ázsiai munkavállalók száma.

Milyen csatornákon keresztül lehet leginkább elérni a kékgalléros munkavállalókat?

Ma már nem érvényes a tíz évvel ezelőtt teória, miszerint az interneten csak fehér galléros munkavállalókat lehet találni, a kékgallérosok is áttértek az online álláskeresésre. Az ismerősök után az internet a legnépszerűbb álláskeresési forma ennél a munkaerőpiaci csoportnál is. Okostelefonja ma már mindenkinek van, így természetes elvárás a részükről a gyors és egyszerű álláskeresés egy app vagy közösségi oldal segítségével. Ha egy munkásnak jobb álláslehetősége adódik, arról minél korábban tudni szeretne. Nem véletlen, hogy az ügyfeleinknek az álláshirdetés mellett a Facebook hirdetést is felajánljuk, hiszen egy ilyen kétfrontos kampány nagyszerű kombináció a célcsoport hatékony elérésére. Így tudatosan célozva tudjuk bemérni, megtalálni, elérni és megszólítani nem csak az aktív, hanem a passzív kékgalléros álláskeresőket is.

Hol van a határa/rádiusza Ön szerint a dolgozók ingáztatásának? Mikortól érdemes munkásszállást igénybe venni?

Egy tavalyi kékgalléros kutatásunkban arra voltunk kíváncsiak, hogy mekkora távolságot hajlandóak önköltségen utazni a munkavállalók a munkahelyükre. A válaszadók fel kevesebb mint 30 km-t, további 35% pedig legfeljebb 80 km-t utazna. Mindez azt támasztja alá, hogy a mobilitás nem akadály, a munkavállalók hajlandóak napi szinten ingázni egy megfelelő ajánlat esetén. De az említett 80 km-es távolságon belül úgy gondolom, hogy a szállás biztosítása helyett inkább az utaztatás nagyobb előny és nagyobb vonzóerő a dolgozók számára.

Milyen várakozásai vannak a 2020-as évre? Melyek azok a meghatározó tényezők, amik hatással lesznek a munkaerőpiacra?

Drasztikus visszaesés nem, de a növekedés lassulása várható, a nemzetközi tendenciák is mind ezt sugallják. Persze a hazai gazdaság és munkaerőpiac nagyban függ a német ipartól is, sok minden majd tőlük függ. Érdekes kérdés a jövőre nézve, hogy a Brexit milyen hatással lesz ránk, ez a jövő év másik nagy kérdése. Ez mind és a válságtól való félelem némi óvatosságra inti a munkaadókat, de úgy gondolom, hogy sokan tanultak a 2008-as évből, ami előnyére válhat a 2020-as évnek.